Nyitvatartási idő

H - P: 6:00 - 20:00

Ügyfélfogadási idő

H - P: 8:00 - 15:00 

INGYENES nyelvi képzések

SZENT LÁSZLÓ ALMA MATER ALAPÍTVÁNY

adószáma, amire az SZJA 1 %-a utalható:

18516108-1-05

Bsz: 11734107-20122188


 Nagy Lajos Alapítvány

Adószám: 18430512-1-05

 

1112123
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
65
393
1075
1105935
24390
24461
1112123

GYÉMÁNTBIBLIA 2017.

GYÉMÁNTBIBLIA

  2017. október 27-én iskolánkból 76 diák csatlakozott a Gyémántbiblia programhoz. Vizsoly Község Önkormányzata a reformáció 500 éves évfordulója alkalmából tette közzé felhívását, amelynek keretében 2414 önkéntest  kerestek, akik a Vizsolyi Biblia hasonmás kiadásának egy-egy oldalát  másolták át.

  A felelősségteljes munka 9 órakor kezdődött pontosan megadott instrukciók szerint. A másolás befejeztével mindenki lehetőséget kapott arra, hogy írjon önmagáról, leírja gondolatait a Bibliáról, illetve üzenjen az utókornak.

  Az így elkészült Biblia a Gyémántbiblia nevet kapta. Egyetlen eredeti példánya van. A digitális változat a www.gyemantbiblia.webnode.hu oldalon lesz megtekinthető.

Humán-művészeti munkaközösség

FÉNYKÉPEK

 

 

 

 

Humán-művészeti munkaközösség 2017.

 

 

 

HUMÁN-MŰVÉSZETI MUNKAKÖZÖSSÉG

A HUMÁN-MŰVÉSZETI MUNKAKÖZÖSSÉG

 

A munkaközösség tagjai:

 Csigerné Fazekas Csilla magyar – gyors- és gépírás

 Csordás Mária informatika – történelem – könyvtár

 Dr. Tóthné Hegyi Valéria magyar - történelem

 Gallik Gáborné magyar - gyors- és gépírás

 Gattyán Éva  magyar – német

 Gulyásné Papp Márta magyar – történelem

 Jacsó Balázs rajz és vizuális kultúra

 Juhász Jánosné magyar – történelem (tagintézmény-vezető)

 Kötelesné Sebe Éva magyar - német

 Rigó Attiláné magyar – néprajz ( munkaközösség-vezető)

 Sándor Dalma magyar – orosz

 Tóth Katalin magyar - ének

 

 Aktuális versenyeredményeink:

- MASZK próza- és mesemondó versenye

Eredmény:

Kis Marcell 10. C I. helyezett (Dr. Tóthné Hegyi Valéria)

Farkas Lili 7. B külön díjas (Sándor Dalma)

 

-Szikszó – szavalóverseny

Eredmény: Bárdos Fanni 12. E II. helyezett (Tóth Katalin)

Krajnyák Barbara 8. B II. helyezett (Sándor Dalma)

 

- Implom József  középiskolai helyesírási verseny iskolai fordulója

Eredmények:

Gimnáziumi kategória:

Lengyel Lilla 10. A I. helyezett ( Rigó Attiláné)

Pető Fanni 12. A II. helyezett (Csigerné Fazekas Csilla)

Piricsi Balázs 12. C III. helyezett (Gattyán Éva)

 

 Szakgimnáziumi kategória:

Vizi Tímea 11. D I. helyezett

Pető Tamás 11. D II. helyezett

Csáji Attila 11. D III. helyezett

(valamennyien Gallik Gáborné tanítványai)

 

 A megyei fordulón Lengyel Lilla 2., Vizi Tímea 11. helyezést ért el

- Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny iskolai fordulója

Továbbküldhető dolgozat:

 Farkas Lili 7. B

Kós Marcell 8.B

Sándor Dalma tanítványai

- Szavalóverseny (iskolai)

Eredmények:

7.-9. osztályos kategória:

Tóth Renáta Katalin 8. B I. helyezett (Sándor Dalma)

Katyina Boglárka 9. Ny II. helyezett (Rigó Attiláné)

Farkas Lili 7. B III. helyezett (Sándor Dalma)

 

10.-12. osztályos kategória:

Molnár Zita 12. A I. helyezett (Csigerné Fazekas Csilla)

Pethe Ákos 12. C II. helyezett (Gattyán Éva)

Kiss Marcell 10. c III. helyezett ( Dr. Tóthné Hegyi Valéria)

 

- Szép magyar beszéd verseny iskolai fordulója 

Eredmények:

7.-8. osztály:

I. helyezett Krajnyák Barbara 8. B ( Sándor Dalma)

9.-12. évfolyam:

I. helyezett: Szél Kristóf 11. A ( Dr. Tóthné HegyiValéria)

II. helyezett : Juhász Dóra 9. Ny ( Rigó Attiláné)

III. helyezett:  Korpás Klaudia 12. A (Csigerné Fazekas Csilla)

 Az iskolát Krajnyák Barbara, Szél Kristóf és Juhász Dóra képviseli a megyei fordulón

 

- Az EKE TDK pályázata

I. helyezett: Sándor Loisz 11. A ( A mese szerepe a gyermek fejlődésében)

II. helyezett: Lengyel Lilla 10. A ( Ifjúsági devianciák)

III. –Radványi Júlia 10. A (New Generation – Playcost – kisfilm kategória )

IV. helyezett: Antal Alexa 11. C (Alternatív pedagógiák )

Dolgozatot készített még: Kis Dominika 11. C, Nyeste Szabina 11. C, Jakab Alexa 11. A)

Valamennyien Rigó Attiláné tanítványai

 

- a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár, a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság által szervezett „Magyarságunk értékei” vetélkedőbe 4 csapat nevezett a 10. B osztályból, a megyei fordulóra az „Arany csapat” jutott tovább: Csendes Szonja, Gáspár Jázmin, Kotó Kolett, Kozma Flóra; Rigó Attiláné tanítványai

 

Munkaközösségünk tagjai szervezik a hagyományos ünnepi megemlékezéseket (október 23., március 15.), a karácsonyi műsort, a Nemzeti összetartozás koszorúzó műsorát. Arra törekszünk, hogy minél több tanulót bevonjunk ezek megvalósításába. Részt veszünk a városi adventi gyertyagyújtáson. A magyar kultúra napja alkalmából rádiós műsort állítunk össze. Ezekről az iskola honlapján rendszeresen beszámolunk.

Évente hirdetünk szavalóversenyt és rajz-képzőművészeti pályázatot általános iskolások számára.

Együttműködünk a város kulturális intézményeivel is (Városi Könyvtár, Matyó Múzeum, Matyó Népművészeti Egyesület, Takács István Gyűjtemény, Közösségi Ház, Gépmúzeum).

Karácsonyi műsor 2014.

Képek

 

 

 

Nemzeti Összetartozás Napja 2013.

A Nemzeti Összetartozás Napján Rozványi Dávid Imakönyv a padláson című novellájának dramatizált változatát adták elő a 11. A osztály tanulói:

Pap:   Tóth Viktor

Történész : Kiss Áron

Méltóságos úr: Kaló Krisztián

Méltóságos asszony: Lázár Réka

Ének: Bán Otília és Gál Kinga

Az Író gondolatai az előadásról

 

Fényképek

Rozványi Dávid: A festő és az Isten



Rozványi Dávid: A festő és az Isten

 

Mezőkövesdi Takács István emlékére

 

köszönettel Laczkó Pető Mihály úrnak, aki megmutatta nekem ezt a csodát

 

Egy önarckép,
az arcon vad szenvedély,
hogy nem pihenhet,
míg meg nem festi Istenét.

 

Mint bolygó zsidó nem nyert nyugalmat,
templomról templomra járt,
mindenhol otthagyta
lelke s keze nyomát.

 

Az ember maga elé tett
olcsó barna csomagolópapírt,
s kezébe széntust vett.
Barna alapon fekete vonalak,
s a rajzon megjelent minden szín,
mit magába foglal a teremtés,
mit az asszonyok ruhára
álmodtak hosszú téli éjeken.

 

Nem kereste senki kegyét,
haraggal tépett szét vázlatot,
ha nem látta rajta azt a fényt.
Vad dühvel kevert színeket,
hogy témája bármi is lesz,
benne legyen Isten.

 

Rajzolt Máriát,
fiatal lány arcán örök, bölcs mosolyt.

 

Rajzolt Jézus arcot,
nemessé edzette a szenvedés,
nézem a képet,
szemembe néz,
s benne látom azt,
kit Isten rólam álmodott.

 

Festette édesanyját,
öregasszony,
meleg színek,
szemében ezüstcseppként ott a nevetés.

 

És mikor már elvesztett mindent,
nem volt már fivér s feleség,
téli tájban képre álmodott
magányos kukoricaszárat,
ahogy ránéz, fáj és fázik
a lélek is.

 

És ezen a vásznon ott a teljesség:
a képben megfestette a békét,
s Istenét.

 

 

Rendkívüli irodalom óra



ROZVÁNYI DÁVID ELŐADÁSA, VALLOMÁSA ÖNMAGÁRÓL

 

Mezőkövesd, 2013. január 23.

 

Hogyan lettem író?

 

Azt hiszem, ez nagyon hosszú folyamat volt. Hármas szerencsének köszönhetem, hogy ez lettem: Magyarországon születtem, a családomnak és a sorsomnak; olyan értékes emberekkel találkoztam, olyan dolgok történtek velem, amik szinte kényszerítettek arra, hogy író legyek.

 

Magyarország a hazám. Talán ezen a szón, Magyarország, mindenki mást ért, nekem is megvan a magam hazaképe, de emellett megpróbálom befogadni mindenkiét s csokorba foglalni. Boldog nemzeteknek nincsenek nagy írói, viszont minket, magyarokat annyi csapás ér, hogy szinte rákényszerülünk arra, hogy kiírjuk magunkból fájdalmainkat. Hogy csak néhány példát mondjak: Radnóti, Wass Albert és ne szégyelljük kimondani, Kertész Imre is pont a fájdalmak megélésével lett nagy író.

 

A család… Elnézést, ha kicsit giccses képekkel indítok. Édesapámnak, mint egykori politikai elítéltnek, nagyon sokat kellett dolgoznia, hogy el tudja tartani a családját, de minden este odaült az ágyam mellé és mesélt. Sárkányokról, űrhajókról, miről akartam éppen mesét hallani. Azt hiszem, tőle tanultam meg, hogy minden mese végtelen és megismételhetetlen.

 

A másik ember, akitől nagyon sokat kaptam irodalmilag, anyai nagymamám volt. Ő még az a nemzedék volt, aki a Trianon előtti világban született, átélte a világháborúkat, a börtönt, halálra ítélték, mégis élt – és mesélt. A Horthy - korszakban, hogy meg tudjanak élni, mesejátékokat írt, amiket anno a rádió is leadott. Gyerekkoromban az esték legszebb pillanati voltak, amikor vasalt, én odaültem mellé és mesélt… Régi regényeket, az életét vagy a saját meséit. Gyönyörűek voltak ezek a gőzillatú mesék. S bár még kicsi voltam, de rettegtem attól, hogy ha egyszer meghal, akkor a mesék is vele halnak. Novelláim egy jelentős sorozata, a családregék (Szerelem, Hinni parancsszóra) azért íródtak, hogy ezek a mesék mégis fennmaradjanak. Róla írtam a június 4. – Trianon c. írásomban:

 

A finomvonású hölgyekkel, akik bár kastélyban születtek, arra ítéltettek, hogy emlékeikkel egy pajtában várják a halált. Akik megmentett csorba csészéikbe pótkávét töltöttek, de a szertartásrendet, amit szüleiktől tanultak, megtartották.

 

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy az én családom valami egyéni csodája a történelemnek – inkább csak azt, hogy mindenkit csak arra tudok bátorítani, hogy próbálja megörökíteni a családja történetét, a gyermekei hálásak lesznek érte.

 

És végül az egyéni életutam… Nem volt valami különös életem, mégis, ebbe a 42 évbe annyi minden belesűrűsödött; a csúcsra járatott és hanyatló Kádár-korszak, még találkozhattam a Horthy-korszak, a világháború és 1956 tanúival, segélyszállítóként részese voltam a romániai forradalomnak, átéltem a rendszerváltozást és az azóta tartó két évtizedes vajúdást. Ha egy szerencsésebb sorsú országban élnék, mindez kimaradt volna az életemből. Mindemellett nagyon sok emberrel találkoztam, akik megosztották velem az életüket, szóval vagy cselekedettel. Jók voltak, vagy engedték, hogy lelküket a gonoszság irányítsa, gyengék vagy erősek, mindenféle emberek voltak, de mindegyik a sorsában csodát hordozott.

 

Most vettem észre, hogy eddig arról beszéltem, miért lettem író és nem arról, hogy hogyan. Ez már kevésbé izgalmas… A tudományterületemen 1997-ben kezdtem el publikálni, de a szakkönyveimbe is mindig belevittem valamit abból, amiben hiszek; a bolti eladás rejtelmeit Wass Alberttel magyaráztam, a közgazdasági alapelveket a Bibliával világítottam meg. S közben, amikor egy-egy nagy csapás ért, közelebb kerültem ahhoz, hogy író legyek. 1999-ben elkezdtem írogatni, de leginkább csak az íróasztalfiókomnak, legfeljebb egy-egy barátomnak mutattam meg az írásaimat. Aztán 2009-ben életemnek újra egy nehéz időszaka következett, s akkor újult erővel kezdtem el az írással foglalkozni, s mikor a kiadóm megkeresett, hogy újonnan induló honlapjára rakjak ki szépirodalmi műveket is, hát „mit veszíthetek?” alapon, 2010-ben elkezdtem kirakosgatni írásaimat… S legnagyobb meglepetésemre lassan elkezdtek visszhangozni az írásaim mások lelkében is.

 

És azt hiszem, van valami, amiről nem szokás beszélni, mégis fontos: hogy van egy biztos hátterem.
Hogy van egy feleségem, 21 éve hű társam, és két csodálatos gyerekem. Azt hiszem, bármennyi csapás is ér, ez segít abban, hogy minden írásomban a jó és az igaz győzzön.

 

Író vagyok?

 

A június 4. – Trianon c. írásomban azt írom: „Mi az ellentétek és lehetetlenségek népe vagyunk.”. Ez a mondat valahol irodalmi munkásságomra is vonatkozik; egyetlen, irodalomhoz értő ember sem nevezi versnek a verseimet, hiányolják belőle a ritmust, a rímet, mindazt, ami egy verset verssé tesz. Mégis legnépszerűbb alkotásaim a verseim. Június 4. – Trianon c. írásomat tízezernyien töltötték le, olvasták el, nézték meg, nem is beszélve azokról, akik ünnepségeket, tv-ben vagy rádióban hallották.

 

Írónak vagyok-e nevezhető, ha ennyire semmibe veszem az írás szabályait?

 

Nem biztos, hogy, írónak tartom magam. Inkább azt mondanám: vannak gondolataim, sajátjaim és amiket másoktól kaptam, s ezeket el akarom juttatni az emberekhez. Az írás ennek csak eszköze, nem célja. Sok esetben látnom kellett, hogy nagyobb sikert érhetnék el, ha feladnám az értékrendemet, de ebben az esetben mi értelme lenne annak, hogy írok? Az írás csak a gondolatok becsomagolásának a művészete, amivel mások számára könnyebben eladhatóak lesznek.

 

Amikor írással kezdtem foglalkozni, akkor elgondolkoztam azon, milyen stílust válasszak a verseimben. Mert voltak költők, akiket nagyon tiszteltem és szerettem, de tudtam, hogy stílust másolni nem lehet, hanem csak felismerni, megteremteni. Mielőtt arról beszélnék, milyen és miért ilyen a stílusom, hadd idézzek egy verset:

 

Ihol ama híres gróf Listius László
írtam krónikámat, magyarokért gyászló,
ritmusban a gaz tar vérpatakot gázló,
fegyver, hadieszköz, címerek és zászló.

 

Első olvasásra a XVII. századi magyar líra egyik gyöngyszeme... Valójában Babits hihetetlenül szellemes versjátéka. Ez a versrészlet számomra azt jelenti, hogy nem a ritmus vagy a rím a legfontosabb egy versben, hanem a szavak, a szavak által közvetített gondolatok, s a szöveg formája csak annyiban érdekes, hogy erősíti-e vagy gyengíti a gondolatot. Hogy ez nagyon, esetleg túl modern? Hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy világ egyik legrégibb és legfontosabb irodalmi alkotása, a Biblia is ebben a formában, a gondolatritmusban íródott.

 

A prózai műveimnél eleinte törekedtem arra, hogy a gondolataimat röviden, egyszerűen, élőbeszéd-szerűen adjam elő, pl. törekszem arra, hogy egy-egy regényfejezet ne legyen 2 A4-es oldalnál hosszabb. Van azonban egy sajátos stílus, amit a kávémeséimben alkalmazok, ennek azonban története van; az egyik barátom, akinek az alakját Glindaként formáltam meg regényeimben, mondta, hogy ha olyan rövideket írnék, amiket egy kávé mellett végig lehet olvasni, no, azokat még ő is elolvasná. És nem árt egy kis misztika és abszurd humor sem. Nos, így születtek meg a kávémesék.

 

És valami, ami még jellemző az írásaimra: a látszólagos szemtelenség, amivel a legmagasztosabb dolgokat és az élet látszólag nemtelen jelenségeivel kapcsolom össze. Erre szintén a június 4. – Trianon c. írásom a jó példa erre; nem tudok arról, hogy Trianon fájdalmát rajtam kívül bárki is összefüggésbe hozta volna jégkrémpapírokkal vagy a nylonharisnyával:

 

Mi nyugatról harisnyát hoztunk, és borotvapengét, gyerekként hazahoztuk a jégkrém papírját, mert az színesebb volt, mint az egész világ, amiben éltünk.
Mi már nem tanultunk arról, hogy mi az a Trianon, de az iskolában nem tanultunk franciául.

 

Mindezek ellenére azt hiszem, hogy az író több mint a gondolat, több mint a stílus: egy igazi írót az őszintesége tesz azzá. Hogy ne a tanult vagy másolt, sablonos igazságokat visszhangozza, hanem az átélteket és felismerteket. Sajnos a mai nemzeti irodalomnak is ez szerintem az egyik nagyon nagy hibája: nem mer őszinte lenni. A régi irodalom eleme iből építkezik, lovasrohamokról álmodozik az internet és a gépkocsik korában. Pedig, ha azt akarjuk, hogy a keresztény és nemzeti gondolat, vagy az általunk öröknek vallott más értékeket az új nemzedékek is megismerjék, le kell fordítanunk azokat az internet és a youtube nyelvére.

 

Sikeres író vagyok?

 

Néhány hónapja egy fiatal lány, akiről meg kell jegyeznem, tehetségesebb, mint én, azzal a kérdéssel fordult hozzám: hogyan lehet valaki olyan sikeres író, mint én? Bevallom, meglepődtem, hiszen, sohasem gondoltam magamra úgy, mint sikeres íróra. Mert mi a siker? A számok? Nem hiszem. Ha ezt céloznám meg, akkor erotikus vagy üres hazafias szólamokat tartalmazó dolgokat írnék.

 

Amikor marketinges könyveket írtam, a siker egyértelmű volt; fogytak a könyvek (szegény kiadóm nagy örömére) és sok helyen váltak kötelező vagy ajánlott irodalommá.

 

Azonban mikor sikeres egy író? A számok számomra csak annyit jelentenek, hogy mikor sikerült megfelelő formába öntenem azt az igazságot, amit elmondani szerettem volna. A siker számomra sokkal inkább a személyes visszajelzéseket jelentik:

 

- amikor valaki azt mondja, hogy egész éjjel nem aludt, csak végig tudja olvasni a regényemet;

 

- a néma csönd, amivel a hallgatóság az írásaimat fogadja;

 

- amikor valaki azt mondja nekem, hogy eddig a haza fogalma elvont a számára, de az én írásaimból megértette és el akar menni Erdélybe úgy, hogy az Önök által is ismert Erdélyi útiképek c. versem legyen az idegenvezetője;

 

- egyszer valaki elvitte a nagyszüleinek a június 4. – Trianon versemet: az öregeknek nagyon tetszett az írás, de azt kérték, éjszakára ne hagyja náluk, mert veszélyes egy ilyen írást birtokolni.;

 

- amikor a sydney-i magyar rádióban leadták a versemet, olyan történt, mint addig még sohasem: annyian telefonáltak, hogy meg kellett ismételniük az adást.

 

És, ami talán a legkedvesebb élményem: egyszer, amikor előadták az egyik írásomat, később bevallották, hogy azért nem kérték meg az engedélyemet előtte, mert azt hitték, ilyen nagy író csak halott lehet...

 

Érdemes volt egyáltalán hozzákezdenem?

 

Azonban az írás nem csak sikerekből áll, vannak az ember életében kudarcélmények is, ezekről is kell pár szót szólnom.

 

Vannak persze bosszantó apróságok, mint például, hogy tavaly nem nyertem a falum novellaíró versenyén, vagy az, hogy a hivatalos kritikusok nem fogad be, bár ha arra gondolok, hogy a magyar irodalom egyik legfélreértettebb alakját, Wass Albertet is lektorszerzőnek minősítik, nem biztos, hogy szégyenkeznem kell emiatt.

 

Ha kudarcról kell beszélnem inkább az elszalasztott lehetőségekről. Hogy Cseh Tamás már nem fogja felolvasni a trianonos írásomat.

 

De az igazi kudarc, ami a gyengeségből ered, hogy nagyon sok olyan téma van az életemben és a magyar történelemben, amit még nem tudok megírni, amikre még nem tartom érettnek magamat. A legnagyobb kudarc, felismerni és feldolgozni, hogy nem mi vagyunk a legjobbak.

 

Két éve az egyik legjobb barátom megmutatta nekem a kamaszkori verseit és nagyon keserves felismerés volt, hogy tehetségesebb, mint én. Akkor elhatároztam, hogy nem írok több verset (azt hiszem, az irodalomkritikusok ezen elhatározásomat nagyra tartanák). Azonban nem sokkal később egy másik barátommal találkoztunk egy kávéház megnyitóján és megkért, hogy írjak neki Szent Istvánra egy verset – és akkor elkezdtem újra verset írni. Megtanulva, hogy nem én vagyok a legtehetségesebb, de amit mondanom kell, amit mondani tudok, mások számára fontos.

 

Lehet még fontos és sikeres az irodalom a XXI. században?

 

Ez azt hiszem, az egyik legnehezebb kérdés. Természetesen az „irodalom” szót nem a puszta forma, hanem a tartalom az értékek közvetítőjeként is értem. Azt hiszem, a hagyományos modellel szemben, amikor az író ír, a kiadó kiadja, az olvasó megvásárolja és olvassa, és a szereplők között nincs közvetlen kapcsolat, új, XXI. századi modellt kell kidolgoznunk.

 

Nem merem azt állítani, hogy az én megoldásom tökéletes, de én az alábbiakban látom a megoldást:

 

- RÖVIDSÉG: az első, amit már említettem, hogy rövidebben kell írni, vagy a hosszabb írásokat jól elválasztható részekre kell tagolni és úgy közreadni (pl. George Orwell, az 1984 írójának a naplóját nemrég blogban adták közre, napi frissítéssel, nagy sikerrel);

 

- KÉPEK: sokan úgy vélik, vakvágányra viszik az írásokat, de számolni kell a realitásokkal: az interneten az első, amit meglátnak, a kép. Ha nem figyelemfelkeltő, ha nem jól tükrözi az írás lényegét, az olvasók még az írás címéig sem jutnak el;

 

- CÍM ÉS AJÁNLÓK: gyakorlatilag minden irodalmi honlapon az írás címe és egy pár soros ajánló; ezeknek figyelemfelkeltőnek, izgalmasnak, sokat ígérőnek kell lenniük. (Ezért van, hogy az írásaimnak sokszor provokatív címeket: Karácsonyi gyilkosok, Férfiholttest arc nélkül, Éjszaka egy halott asszony ágyában...)

 

- FILMSZERŰSÉG: nagyon fontos a filmszerűség, ami nem azt jelenti, hogy párbeszédeknek és a cselekményeknek kell túlsúlyba kerülni, hanem azt, hogy az olvasó előtt filmszerűen peregjenek az események;

 

- ISMERŐS GONDOLATOK: meg kell találni azokat a gondolatokat, képeket, amik az olvasóknak is ismerősek és ezekkel megvilágítani a mondanivalót. Pl. 56-ot, aki nem élt át forradalmat vagy igazi zsarnokságot, nagyon nehezen érti meg, ezért kell olyan hasonlatot találni, ami remélhetőleg mindenkinek ismerős (nálam, az első, igazi, szenvedélyes szerelem volt ez a kép);

 

- MINDENHOL JELEN LENNI; sokan elkövetik azt a hibát, hogy az igazán népszerű honlapokon nem jelennek meg, mivel méltóságukon alulinak érzik, hogy egy honlapon szerepeljenek erotikus és horror írásokkal; azonban tapasztalatom szerint, ezen oldalak látogatói is ki vannak éhezve az igazi értékekre;

 

- INGYENESSÉG: az internet világában az olvasók nem szeretnek fizetni a tartalmakért, illetve fizetnek, de nem pénzzel, hanem idővel. Ha az irodalmat fizetőssé tesszük, az ingyenes szenny kiszorítja a helyéről. Nálam alapelv, hogy megjelenhetnek fizetős csatornán is az írásaim (pl. magazinok), de nem kaphatnak kizárólagosságot (azaz, ezzel párhuzamosan a műveim továbbra is ingyenesen is elérhetők)

 

- ELEMZÉS: no ez az, amitől az írók eleve idegenkednek, de én, mint korábbi marketinges természetesnek veszem. Minden héten elemzem, hogy melyik írásom sikeres, elemzem az olvasással töltött időket, a módszereket, amiket az egyes írásoknál alkalmaztam és az új alkotásoknál és azok publikálásánál szükség szerint alkalmazom.

 

- KAPCSOLAT: bevallom, ez a legkellemesebb részre az írásnak; barátokat találni, olyan embereket, akik lelkében visszhangoznak az írásaim. Mert ők a véleményükkel segítenek jobban megformálni a gondolataimat, ráadásul még újabb gondolatokat is kaphatok. Ráadásul, ez nekem, aki már az életútjának a felét bejárta, nagyon fontos: új és innovatív megoldásokat tudnak javasolni. 2010 elején még azt hittem, elég, ha jól írok, azóta lett saját honlapom, facebook oldalam, blogom... Csupa olyan megoldás, amiről korábban azt hittem, hogy nincs rá szükségem.

 

- AZ ELŐADÓK SZABADSÁGA: Istennek hála, a műveimet egyre gyakrabban adják elő, de mivel ezek a művek alapvetően nem előadásra készültek, hozzájuk kell nyúlni. Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy vajon ennek a „hozzányúlásnak” mik a határai? A június 4. – Trianon c. írásomat előadták Zorán, Cseh Tamás és Karádi Katalin zeneszámokkal; furcsamód mindegyik illett hozzá és teljesebb lett tőle. (Bár remélem, egyszer a beleírt zeneszámokkal is előadják, ami nem lesz könnyű, mivel azok címeit nem adtam meg, csak jellegzetes vonásaikat szőttem bele a versbe.)
Az én megoldásom, hogy amíg nem hamisítják a mondanivalóját meg, addig adom bármilyen átdolgozáshoz a nevemet, s csak örülni tudok annak, hogy valaki vette a fáradságot, hogy az író és az olvasó közé hidat verjen.

 

Köszönöm, hogy ma közvetlenül szólhattam Önökhöz, remélem, ez a nap Önöknek is olyan örömteli volt, mint nekem.